KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft.

A KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. jogelődjeinek alapítását figyelembe véve 70 éves lett. a Társaság központi telephelyén és vidéki telephelyein kisebb ünnepséget tartottunk.

Koszorús László ügyvezető elmondta:

“Ezúton köszöntöm a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft.-t, illetve valamennyi kollégáját a Társaság 70. születésnapja alkalmából.

70 év nagy idő, beleférnek nehézégek is, mint amilyen az elmúlt év volt, a háború okozta …

2023. augusztus 19-27. között Budapesten rendezik Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét, az atlétikai világbajnokságot.

A VB szervezői számára kiemelten fontos a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás a rendezvény során.

Ennek jegyében

a KÉZMŰ csömöri úti és pásztói bőrdíszmű üzemeiben készült 300 db. táska a VB szervezői megrendelésére;a Civilút Alapítvány együttműködésének köszönhetően a KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE több kollégája részt tud venni a …

A KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyeinek ISO 9001:2015 és ISO 14001:2015 szabványok szerinti integrált megújító tanúsítása 2023. május hónapban sikeresen megtörtént.

Kövér Emese a CERTOP Termék-és Rendszertanúsító Kft. ügyvezető igazgatója 2023. június 7-én személyesen adta át a Társaság székhelyén a Laky Adolf utcai épületben a Tanúsítványt a Minőségügyi és Munkavédelmi Főosztály képviselőinek, Miklai Armand …

Az elmúlt két napban a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft., a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. és az Erfo Közhasznú Nonprofit Kft. Felügyelőbizottságai ülést tartottak Társaságaink központi irodaházában. Ezen üléseken elfogadták és az Alapítónak elfogadásra javasolták a Társaságok 2022. évi pénzügyi beszámolóit. Jóváhagyó határozatot hoztak továbbá a 2022. évi belső ellenőrzési jelentésről és a 2022. évi megfelelési …

Noha hazánkban már 1990-óta megemlékezünk a Föld napjáról, az ENSZ – bolíviai kezdeményezésre – csak majd’ másfélévtizede ismeri el április 22-ét a Föld Nemzetközi Napjának, amelynek nemzetközi jelmondata: Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Cégcsoportunk mintegy félszáz dolgozója ma a Föld napja előtti munkanapon a Laky Adolf utcai központi épületünk külső képét csinosította …

Ezt Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár úr jelentette be egy mai szakmai egyeztetésen, melyen jelen volt többek között társaságaink Ügyvezetője és a Szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár úr is.

A KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft-k a fűtési időszakban élnek a rehabilitációs foglalkoztatás veszélyhelyzeti működéséről szóló Kormányrendelet adta állásidő-lehetőséggel.

Kérjük partnereinket, vegyék fel a kapcsolatot a kijelölt értékesítési kapcsolattartójukkal, a kereskedelmi vezetővel, vagy írjanak a kereskedelem@kezmu.hu címre.

A 418/2022. (X.27.) Kormányrendelettel összefüggésben, a működési költségek csökkentése, valamint az energiatakarékosság érdekében tavaszig a Laky Adolf utcai iroda munkatársai a 1147 Csömöri út 50-60. szám alatti telephelyen fognak dolgozni.

Ajtónk továbbra is nyitva áll meglévő és új partnereink előtt.

A hagyomány a látássérültek egyik legismertebb jelképét, a fehér színű botot a francia Guilly d’Herbemont grófnőtől származtatja. Ő figyelt fel a párizsi utcák nagy forgatagában bátortalanul közlekedő vakokra, akik igencsak ki voltak téve a veszélyeknek. Milyen jó lenne egy könnyen felismerhető megkülönböztető eszköz – gondolkodott el a grófnő… Így született meg a „fehérbot”, amelyet a …

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár Csizi Péter korábbi ügyvezető jelenlétében jelentette be a társaságok új ügyvezetőjét, Koszorús Lászlót. Csizi Péter a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkárként folytatja munkáját, és segíti ezzel továbbra is elő a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi elismerését.

Ma tartottuk az ERFO60 rendezvényt Budapesten, a Folyondár Vasas Sport és Táncközpontban, az ERFO Alapítvány szerevezésében. A résztvevő sokszáz megváltozott munkaképességű kolléga a központi régióban dolgozik.

Köszöntő beszédében Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „A munka világa mindenkinek szól, az nemcsak az egészségeseké – erről szól az ERFO 1960 óta. Majd folytatta:  mindvégig azon …

Ha a társadalmi felelősségvállalásról szóló tankönyvet olvasnánk, akkor sem tudnánk jobb példát találni annál a projektnél, ami

az Egy sima – egy fordított – Egyesület az Inklúzióért civil szervet megbízásából,a LEGO Alapítvány támogatásával,az ERFO megváltozott munkaképességű munkavállalói segítségével valósult meg,a végtermék pedig érzékenyítő társasjáték iskolások számára, akik ehhez díjmentesen juthatnak hozzá, pályázat útján, a LEGO Alapítvány …

A Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. nevében Csizi Péter ügyvezető együttműködési megállapodást kötött a Magyar Ezüstcipő Hallássérült Fiatalok Focisuli Alapítvánnyal.

Az Alapítvány célja heti edzéslehetőséggel minőségi labdarúgó képzés biztosítása fogyatékossággal élő gyerekek, fiatalok számára, valamint integrált utánpótlás focitornák szervezése a Grassroots labdarúgás szellemiségében.

Társaságunk 15 jó minőségű Winner focilabdát ajánlott fel az Alapítványnak, valamint munkatársaink körében terjesztjük a …

A munkaerő megtartása és hiány kezelése olyan kihívást jelent a vállaltok számára, amely megoldás szemléletváltást követelhet a vezetőktől. Más perspektívából kell megvizsgálni a helyzetet és nyitni az új lehetőségek felé. A FŐNIX MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ DOLGOZÓK FÜGGETLEN SZAKSZERVEZETE és az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. együttműködése keretében egy átfogó tanulmány készült a munkaerő-hiány lehetséges kezelési módjaira kifejezetten …

Két éve, amikor a koronavírus-járvány megjelent hazánkban is, elsők között kezdtünk maszkokat varrni – elsőként kollégáinknak és a szociális ágazat munkatársainak – összesen több tízezer darabot.

E héten szintén elsők között kezdünk segíteni bajba jutott embereken. Szerda éjszaka Ukrajnából menekülő több száz indiai egyetemistának biztosítottunk fedelet, élelmet és wifi-t. Ma pedig több mint 10 tonnányi, a …

A 2022-es Érték Vagy! konferencia folytatta a két évvel ezelőtt megkezdett hagyományokat – a megváltozott munkaképességű emberek értékteremtő tevékenységét egy új, friss szemlélettel mutatta be a rendezvény. Az eseményen egyebek mellett a V4-es országok szakterületért felelős miniszterei/államtitkárai is felszólaltak. Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár beszédében elmondta, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkája értéket és …

Január elején hivatalosan is átadtuk székesfehérvári telephelyünket. A megnyitón részt vett Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, Cser-Palkovics András polgármester, Törő Gábor és Vargha Tamás országgyűlési képviselők és Csizi Péter ügyvezető.

74 fős kezdő létszámmal indultunk, 73 kollégánk megváltozott munkaképességű munkavállaló.

2021-ben 12 új telephelyet nyitottunk, 753 fővel nőtt az összlétszám, 708-cal több új MMK-s kollégánk …

A ceglédi fejlesztés a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. stratégiájába illeszkedő, átfogó és tudatos beruházás része. Korábban is volt a városban a Főkefének telephelye, itt kizárólag kézi erővel történt irodai papírtermékek gyártása. Az új telephely

jóval korszerűbb, munkafeltétek tekintetében nagy előrelépést jelent, valamint nagyobb raktározási kapacitással is rendelkezik,a tokos iratrendező gyártás részben gépesített lett.

Mindez – a párhuzamosan …

Együttműködési megállapodást írt alá Bánátfy Andrea, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum főigazgatója és Csizi Péter ügyvezető arról, hogy cégcsoportunk részese lesz a duális képzésnek. A Kreatív Technikum végzős, és két 10.-es osztályának tanulói a Csömöri úti telepünkön vesznek részt gyakorlati szakfoglalkozáson: közülük a legjobbak a végzést követően cégcsoportunknál helyezkedhetnek el.      

A képzés az aláírás hetében már …

A KÉZMŰ konzorciumi vezetésével lezárul a GINOP-5.1.5-16-2017-00009„Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” projekt.

A projekt keretében a hátrányos helyzetű régiókban élő alacsony képzettségűek visszatérését segítettük a munkaerőpiacra.

Csizi Péter a miskolci projektzárón elmondta, hogy ország 17 megyéjében indított hasonló program közül a borsodi kapta a legtöbb támogatást pénzügyi és szakmai szempontból egyaránt. 2018 áprilisától 11 ezer 887 főt …

  • 1(current)
  • 2