KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft.

Az alapítvány jellege

Az alapítvány nyitott, így valamennyi magyar és külföldi állampolgár és jogi személy, valamint bármilyen magyarországi és külföldi közösség a célok megvalósításához sokoldalúan kapcsolódhat, ha a jelen alapítvány céljaival egyetért, az anyagi, vagy bármilyen más eszközökkel támogatni kívánja, ideértve a személyes társadalmi munkát is.

Az alapítvány politikamentes társadalmi – közösségi kezdeményezés: céljai és feladatai teljesítése érdekében kész együttműködni minden olyan szervezettel, közösséggel, személlyel, amely illetve, aki a közös célok elérésén munkálkodik.

Az alapítvány célja

„Megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékos személyek, ezek együtt élő családtagjainak élet és munkakörülményeinek javítása, részükre e célból anyagi segítségnyújtás.”

„A megváltozott munkaképességű és fogyatékos személyek részére munkalehetőségek biztosítása, a meglévő munkalehetőségeket biztosító munkáltatók anyagi támogatása.”

„Sérült emberek képzésével és képzésük elősegítésével kapcsolatos tevékenység finanszírozása.”

Az alapítvány az előbb leírt célok megvalósításával a közhasznú szervezetekről szóló 1997. év CLVI tv. 26§ c. /2. és az 1997. évi CLVI tv. 26§ 2/18 pontjaiban meghatározott közhasznú tevékenységet végez.

1997. évi CLVI tv. 26§ c/2. pontja:
„szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása,

1997. évi CLVI tv. 26§ c/18 pontja:
„munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése, és a kapcsolódó szolgáltatások.”

„Amit teszünk, csepp a tengerben,
de ha nem tennénk,
az egy cseppel kevesebb lenne.”
– Ágnes Gonxha Bonhijau

Alapítvány-Alapadatok

NévERFO Alapítvány
Székhely1076 Budapest, Dózsa György út 48.
AlapítóERFO Ipari Vállalat (Erfo Közhasznú Nonprofit Kft.)
Alapítás dátuma1992.04.29
Közhasznú jogállás kezdete 2001.01.17
Lajstromszám3069
Bejegyző végzés9. Pk. 67.417
Adószám18038464-1-42

 Az ERFO Alapítvány alapító okiratának letöltése (2013.10.29)

 Az ERFO Alapítvány Törvényszéki végzésének letöltése (2013.12.05)

Alapítvány közhasznúsági jelentések

Az alapítvány 2008.évi közhasznúsági jelentésének letöltése
Az alapítvány 2009.évi közhasznúsági jelentésének letöltése
Az alapítvány 2010.évi közhasznúsági jelentésének letöltése
Az alapítvány 2011.évi közhasznúsági jelentésének letöltése
Az alapítvány 2012.évi közhasznúsági jelentésének letöltése
Az alapítvány 2013.évi közhasznúsági jelentésének letöltése

Az alapítvány 2014.évi közhasznúsági jelentésének letöltése

Az alapítvány 2015.évi beszámoló és közhasznúsági jelentésének letöltése

Az alapítvány 2016.évi beszámoló és közhasznúsági jelentésének letöltése

Az alapítvány 2017.évi beszámoló és közhasznúsági jelentésének letöltése

Az alapítvány 2018.évi beszámoló és közhasznúsági jelentésének letöltése

Országos Bírósági Hivatal visszaigazolása a letétbe helyezésről

Az alapítvány 2009.évi beszámolójának letöltése
Az alapítvány 2010.évi beszámolójának letöltése
Az alapítvány 2011.évi beszámolójának letöltése
Az alapítvány 2012.évi beszámolójának letöltése

Az alapítvány 2014.évi beszámolójának letöltése

A Fővárosi Bíróság jogerős végzésének letöltése
Az alapítvány alapító okiratának letöltése

Alapítvány-Kuratóriumi jegyzőkönyv

Az alapítvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2009.02.26)
Az alapítvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2009.04.29)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2009.05.28)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2009.07.16)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2009.08.10)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2009.10.14)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2009.12.15)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2010.02.17)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2010.06.18)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2010.07.28)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2010.08.26)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2010.09.10)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2010.09.28)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2010.10.28)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2010.11.15)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.01.25)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.04.15)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.05.16)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.05.30)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.06.16)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.07.18)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.07.28)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.10.20)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.11.23)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2011.12.05)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.01.31)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.02.14)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.02.23)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.03.21)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.06.04)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.07.27)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.09.13)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.10.25)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2012.12.12)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2013.02.23)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2013.02.28)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2013.03.22)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2013.05.16)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2013.07.10)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2013.09.25)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2013.11.25)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2013.12.17)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.02.26)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.04.23)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.05.12)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.05.27)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.06.26)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.07.31)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.09.26)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.11.05)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.11.19)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.12.04)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2014.12.17)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.01.16)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.02.13)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.03.06)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.03.27)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.05.06)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.06.01)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.06.24)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.07.31)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.10.07)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2015.12.11)

Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.02.22)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.04.21)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.04.28)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.05.31)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.07.07)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.09.15)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.10.03)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.12.02)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.12.12)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2016.12.15)

Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.01.24)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.03.06)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.05.18)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.05.31)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.08.11)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.10.10)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.11.06)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.12.14)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.12.21)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2017.12.21)

Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2019.01.17)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2019.03.21)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2019.04.04)
Az alapitvány kuratóriumi jegyzőkönyvének letöltése (2019.04.18)

Alapítvány-Egyszázalék

Közlemény és APEH visszaigazolás a 2008.évi szja 1% felhasználásáról
Közlemény és APEH visszaigazolás a 2009.évi szja 1% felhasználásáról
Közlemény és NAV visszaigazolás a 2010.évi szja 1% felhasználásáról
Közlemény és NAV visszaigazolás a 2011.évi szja 1% felhasználásáról
Közlemény és NAV visszaigazolás a 2012.évi szja 1% felhasználásáról

Közlemény és NAV visszaigazolás a 2013.évi szja 1% felhasználásáról

Közlemény és NAV visszaigazolás a 2014.évi szja 1% felhasználásáról

Közlemény és NAV visszaigazolás a 2015.évi szja 1% felhasználásáról

Közlemény és NAV visszaigazolás a 2016.évi szja 1% felhasználásáról

Közlemény és NAV visszaigazolás a 2019.évi szja 1% felhasználásáról